A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mester. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mester. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 23., szerda

Zen történetek – Párbeszéd



Mai zen történetünk nagyon rövid, de érdekes, pedig csak a párbeszédről szól.

Párbeszéd

A zen-mesterek arra oktatják tanítványaikat, hogy mindig bölcsen fejezzék ki magukat.
Mi vajon mindig tudjuk, hogy mit mondjunk és mit kérdezzünk?


Volt két zen iskola, mindegyikhez tartozott egy fiatal gyermek. Egyik reggel a két gyermek összetalálkozott az utcán.

- Hová mész? - kérdezte az egyik.

- Amerre a lábam visz - felelte a másik.

  
Az első gyermek erre nem tudott mit mondani, ezért felkereste a mesterét, és elmondta, mi történt.

- Ha legközelebb találkoztok, és ezt mondja az a fiú - mondta a mester -, kérdezd meg tőle, hová menne, ha nem lenne lába.


Másnap a két fiú ismét összetalálkozott.

- Hová mész? - kérdezte az első.

- Amerre a szél fúj.


Az első gyermek erre nem tudott mit mondani, ezért felkereste a mesterét, és ismét elmondta, mi történt.

- Ha legközelebb találkoztok, és ezt mondja az a fiú - felelte a mester -, kérdezd meg tőle, hová menne, ha nem fújna a szél.


Harmadnap ismét összetalálkoztak a fiúk.

- Hová mész? - kérdezte az első.

- A piacra, zöldségért.


Az első gyermek hallgatott, és ismét felkereste a mesterét, megint elmondta mi történt. A mester ekkor rákiáltott:

- Ej, ostoba! Sosem fogod megérteni a Zent!


2014. július 8., kedd

Zen történetek - Álomország



A zenről beszélni időnként nehéz és az is igaz, hogy hallgatni, olvasni sem könnyű erről.
A zen történetek is elgondolkodtatnak, de talán mégis egy kicsit könnyedebb olvasmány, ezért most jöjjön egy zen történet.

Álomország

 Az iskolamester minden délután aludt egy keveset. A gyerekek megkérdezték tőle, miért teszi.
- Ilyenkor Álomországba megyek - hangzott a válasz -, hogy találkozzak a hajdani bölcsekkel. Konfucius is ezt cselekedte. Elaludt, átment Álomországba, elbeszélgetett a bölcsekkel, majd armikor visszatért, vagyis felébredt, elmondta tanítványainak a hallottakat. Aki átjut Álomországba, bölcsen tér vissza onnan!
 Egy nap nagyon meleg volt, a gyerekek közül néhányat elnyomott az álom. Amikor az iskolamester leszidta őket, így védekeztek:
- Álomországban jártunk, hogy találkozzunk a hajdani bölcsekkel, és hogy bölcsességet gyűjtsünk. Konfucius is ezt cselekedte ...
- Igazán? - dühöngött az iskolamester. - No, ha ott jártatok, akkor mondjátok el, mit hallottatok a bölcsektől!
 A gyerekek hallgattak, de aztán előrelépett az egyik, s így szólt:
- A bölcsek megkérdezték tőlem, hallottam-e már Álomországról. Azt feleltem, hogy igen, az iskolamesterünktől, aki minden délután átjön ide. Megkérdezték az iskolamester nevét. Megmondtam nekik...
- És? - kérdezte az iskolamester. - Mit feleltek?
- Azt, hogy soha nem találkoztak ilyen nevű emberel!


2014. március 7., péntek

A ZEN koan


A ZEN buddhizmus iránt kicsit is érdeklődők számára a „koan” szó ismerősen cseng, de vajon mindenki ismeri a jelentését?
Eredetileg egy kínai szóból a „nyilvános közleményt” jelentő kungan-ból származik, de a zenben szellemi feladatot jelent.
A koan a zenben lehet egy idézet egy szútrából, szabályból, egy zen-béli megtapasztalás leírása, vagy epizód a mester életéből, és még sok más is.
Minden koan azt a célt szolgálja, hogy a tanítványt egy magasabb igazságra figyelmeztesse.

Most még ne hagyja abba az olvasást még akkor sem, ha úgy érzi