A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dogen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dogen. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 23., szerda

Zen szellem, az örök kezdők szelleme (Shogaku Shunryu – Sunrjú- Suzuki)


Szuzuki rósi a nagy zen mester Dógen közvetlen spirituális örököse.



A könyv magyarul megjelent ismertetőjében az alábbiakat olvashatjuk:

„A kezdők szelleme üres, és mentes a tanultak szokásaitól. Tud elfogadni, tud kételkedni, és nyitott minden eshetőségre. Olyan hozzáállás, amely az élet minden területén hasznunkra válik, amely úgy képes a dolgokat látni, ahogy azok vannak.”

Már az előszóban is elgondolkodtató mondatot találunk:

2014. április 2., szerda

Zen Mountain Center


A 20. században a zen egyik jelentős alakja Shunryu Suzuki, aki Amerikában létrehozta az első nyugati Soto zen kolostort, a Zen Mountain Center-t.


Egyetlen könyvet írt Zen szellem, az örök kezdők szelleme címmel, melynek érdekessége, hogy egyáltalán nem szerepel a szövegben a satori (szatori), és a kensho (kenzó) kifejezés, amiről a mester úgy nyilatkozott, hogy „nem arról van szó, hogy a satori nem fontos, hanem csak arról, hogy ez nem az a része a zennek, amit hangsúlyozni kellene."


Shunryu Suzuki könyve nagyon érdekes és mindenképp írunk majd róla, illetve idézünk belőle, de most a legalább olyan izgalmas és látványos Tassajara Zen Mountain Center-ről a Soto zen kolostorról lesz szó.

2013. november 26., kedd

Eihei Dogen 3.



Mielőtt folytatnánk Dogen életéről szóló írásunkat, elgondolkodtunk, hogy mi magunk, és olvasóink közül hányan lehetnek ennyire megszállottak elveikben, munkájukban, az életükben, mint Dogen.
Nagyon sokan megszállottak, nagyon sokan munkájuk rabjai ilyen-olyan okból kifolyólag. Ettől függetlenül sokan legalább annyira szeretik munkájukat, mint Dogen és sokan hozzá hasonlóan korszakalkotó ötleteket valósítanak meg. 
Dogen azt vallotta, hogy térjenek vissza az ősi japán zenhez, ami szerint nem csak ülni kell és úgy gyakorolni a zent, hanem minden szempontból élni a mindennapokat.

2013. november 21., csütörtök

Eihei Dogen a szótó (soto) iskola megalapítója



Olvasóink visszajelzéseiből tudjuk, hogy bár érdeklődéssel olvasták Dogen életét, megjegyezték, hogy kicsit szárazra, nehezen olvashatóra sikeredett írásunk.

Most igyekszünk sokkal könnyedebben, érdekesebben fogalmazni, hogy az érdeklődő olvasóink kedvére tegyünk.

Ennek a nagyszerű embernek a fiatalkora azzal telt, hogy kereste azt a tanítót, aki válaszokat tud adni kérdéseire, de nagyon nehezen talált megfelelőt. Egészen 1225-ig vándorolt, amikor végre belebotlott