2013. augusztus 28., szerda

Dínó és a Zen -nálunk tetten érhető és megtapasztalható a Zen hatása


A múltkor Dínó ott hagyta abba meséjét, hogy szíve szerint odamenne a vendégekhez, és arra kérné őket, ne foglalkozzanak semmivel, csak adják át magukat a végtelen nyugalomnak, amikor a Zen kert „partján” nézelődnek.
Most így folytatja:

Ez a kert azért is tetszik nekem, mert bár megmagyarázhatatlanul nyugalmat áraszt, mégis rengeteg energikusság van benne. Már a hullámzó kövek is erőt sugároznak, de a vízesés és maga a folyam különös hatással van rám is és azt hiszem a legtöbb vendégre is. Repülnek a percek, így könnyedén lehet eltölteni órákat is akár a „parton”, de most nem időzök itt többet, hanem besétálok a wellnessbe.
 

A ZEN Spa különleges világ, tele praktikumokkal, ugyanakkor spirituális dolgokkal is.

Nehogy most elriadjatok!

Egyszerűen arról van szó, hogy olyan zene szól, ami a helyhez, a hangulathoz illik, tehát meditációs dallamok és olyan illatok fogadnak, ami segíti az ellazulást. Én mondjuk bírom ezeket a füstölőket és mert minden annyira diszkrét, inkább jellemző a rácsodálkozás a vendégek részéről, mint sem az „ellenállás”. Miért is állnának ellen? Olyan környezetben ismerkedhetnek a ZEN jótékony hatásaival, ami az elegancia mellett, a vendég maximális kiszolgálását és a nem titkolt cél elérését szolgálja, jelesül az ellazulást, a pihenést, a kikapcsolódást.
 
 
Mikor én beköltöztem ebbe a szállodába, álmomban sem gondoltam, hogy ez nem egy egyszerű wellness szálloda. Persze van wellness, na de milyen? Zen Spa!
Kezdjük azzal, hogy mi a „spa”?

Erre könnyű lesz válaszolni: a latinból származik, a "sanus per aquam" rövidítése, amelynek jelentése: egészséges a víz által. Azt hiszem ma már azt is mondhatjuk, hogy szép és egészséges a víz által.
Most, hogy ezt tudjuk, adódik a kérdés mi a Zen?
Ezt is megnéztem, elmélyülést jelent. Tehát a Zen Spa, elmélyülés annak érdekében, hogy a víz által egészségesek és szépek lehessünk. Ja, és mindezt egyszerre, egy időben, hogy a hatékonyságát fokozzuk. E körül forog minden az Oxigén Hotelben Noszvajon.
A teljességre való törekvés jegyében ez a szálloda még gyerek és családbarát is, ami különös hangsúlyt kap a wellnessben, hiszen külön gyermek wellness várja az egészen kicsiket.

 
A gyermek wellness központja a két különböző méretű medence. Itt a kicsik és nagyobbacskák kedvükre pancsolhatnak, míg a felnőttek a nekik szánt medencékben élvezik a víz jótékony hatását.

A Zen élményt és hatást erősíti, hogy a wellness részlegből kilátni a Zen kertre, ami segíti az ellazulást és a harmónia megteremtését a testben és lélekben.
 
 
Van még aromakabin, ami az egyik kiváló meditációs hely és valódi japán szauna, ahol "a földből" tör fel a gőz.
Természetesen vannak hagyományos és különleges keleti masszázsok, mert ezek nélkül elképzelhetetlen egy wellness szálloda, pláne egy Zen Spa hotel.

Távozáskor mit visz haza a vendég?
 
Az élményt és még valamit. Magával viszi a kíváncsiságot a Zen iránt. Viszi magával azt az érzést, hogy egy picivel többet kell olvasnia a Zenről és akkor jó eséllyel könnyebben „átvészeli” a problémás hétköznapokat, viseli el a terheket. Ezért van ez a blog. A pici kíváncsiság kielégítésére érthetően, közvetlen stílusban.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése