Zen szellem, az örök kezdők szelleme ELSŐ RÉSZ – SEMMI KÜLÖNÖS (Shogaku Shunryu – Sunrjú - Suzuki)

"Ha minden nap elvégzitek ezt az egyszerű gyakorlatot, csodálatos erőt szereztek.
Mielőtt eléritek azt, csodálatos dolognak tűnik, de miután megszereztétek, nincs már semmi különös benne."

Mit érzünk egy-egy zazen gyakorlás után? Érzünk egyáltalán valamit? Valami különöset? Vagy semmit?

Suzuki így ír erről:
„Nincs kedvemre, hogy beszéljek a zazen után. Úgy érzem, hogy a zazen gyakorlat önmagában is elég. De ha már mondanom kell valamit, legszívesebben arról beszélnék, milyen csodálatos dolog is a zazen. Időtlen időktől tart már e gyakorlás, és végtelen jövőben is tart majd.
A zen gyakorlás valódi természetünk közvetlen kifejeződése.”
 

Bármit teszünk az a természetünk kifejeződése, de a zazen gyakorlatok nélkül nehéz ezt megélni, megérteni.

A zen szerint, ha azt gondoljuk, hogy teszünk valami különöset, akkor valójában nem teszünk semmit, viszont ha már nem akarunk valamit, valami különlegeset tenni, akkor teszünk igazán valamit!

Amíg azt gondoljuk, hogy a zazent valamiért, vagy valakiért tesszük, addig az nem lesz igazi gyakorlás.

A zazent mindennap gyakorolni oda vezet, hogy csodás erőt szerzünk, de amint ezt elértük, már nem is tűnik olyan csodálatosnak és különlegesnek.

Mindenkivel előfordul, hogy álmodozik egy csodás helyről, de amikor eljut oda, rájön, hogy valójában nincs semmi csoda.

„Van valami rejtélyes abban, hogy akik nem tapasztalták, csodálatos valaminek tartják a megvilágosodást. De ha elérik, kiderül, semmi. És mégsem semmi.” 

Ha ezt megértjük, már közelebb kerültünk a zenhez. Ennek megértésében is segít a zazen. 

„Ha tehát folyamatosan végzitek ezt a gyakorlatot, egyre jobban megszereztek valamit–semmi különöset–,de mégis valamit.”

A legfontosabb, hogy önmagunk legyünk, és önmagunkat, a természetünket legegyszerűbben fejezzük ki. Ha nem csinálunk semmit, akkor is cselekszünk valamit. Beszél a szemünk, testtartásunk, a hangunk.

Zazent gyakorolni annyi, mint elmélyíteni tapasztalásainkat, elfelejteni a nyereségvágyunkat, a dualista szemléletünket.

Gyakorolni a zazent nap mint nap, hétről hétre, évről éve és nem kell várni semmit, nem kell gondolni semmire, ezzel visszanyerhetjük igazi, valódi természetünket és tettünk valamit!

Zen történetek - Hegytetőn

Nagyon különleges „mesét” találtunk mára.

Hegytetőn

 A mester egy nap így szólt a tanítványaihoz:

- Gyertek, felmegyünk a hegyre!

 El is indultak. Ködös reggel volt, hallani lehetett a fűszálakról lehulló harmatcseppek koppanását, a levegőben érződött a nedves növények illata. A kis csapat feljebb, egyre feljebb jutott, s a hegyoldal mind meredekebbé változott.

A mester és tanítványai végül felértek a csúcsra. A köd még nem oszlott szét, az alacsonyan lógó felhők eltakarták a távoli hegyeket.

- Miért jöttünk fel, mester? - kérdezték a tanítványok. - Nincs itt semmi látnivaló!

- Éppen azért. A semmit akartuk megnézni.

Zen szellem, az örök kezdők szelleme ELSŐ RÉSZ – SEMMI DUALIZMUS (Shogaku Shunryu – Sunrjú - Suzuki)

Suzuki a könyvében külön fejezetet szentelt a dualizmus és a zazen kapcsolatának, melynek címe:

„Semmi dualizmus!”

Aki először próbálja, és azok is akik rendszeresen gyakorolják a zazent nem eshetnek abba a hibába, hogy nyereséget várjanak az üléstől. Nem azért ülünk, hogy kapjunk valamit, hogy nyereséget „termeljünk”, viszont a zazenben való ülés még sem céltalan.

Mit ír erről Suzuki?

„A haszon gondolatától mentes gyakorlás a Prajna Paramita Sutrán alapszik. Mégis, ha nem vigyáztok, a szútra maga adhatja a haszon gondolatát. Így szól: "A forma üresség, és az üresség forma." De ha ragaszkodtok ehhez a megállapításhoz könnyen dualista képzetekbe bonyolódtok: itt vagytok ti, az alak, és itt pedig az üresség, amit az alak révén próbáltok megvalósítani. Így tehát "a forma üresség, és az üresség forma" még dualista jellegű. Szerencsére azonban tanításunk továbbmegy, amikor azt mondja: "A forma forma, és az üresség üresség." Itt már nincs dualizmus.”

Belátjuk, hogy ez így elsőre kicsit bonyolultnak hangzik, de nem is az a lényeg, hogy elsőre átlássuk a zen tanításainak lényegét, hanem hogy nyitottak legyünk mindenre, és engedjük meg magunknak, hogy testünk, lelkünk és szellemünk kipróbáljon dolgokat.

Mikor zazenben ülünk és próbáljuk gondolatainkat „leállítani”, akkor ez a forma üresség és az üresség forma állapota. Ez dualista (kettősség) szemlélet. Érdekes viszont, hogy miközben ezen a dualista módon gyakorolunk mégis eljutunk oda, hogy eggyé válunk céljainkkal, egyre könnyebben, minden erőfeszítés nélkül tudjuk leállítani gondolatainkat, így elérjük a forma az forma, az üresség az üresség szintjét. Nem arról van szó, hogy gondolataink leállításával megszűnne szellemi tevékenységünk, hanem azt, hogy szellemünk átjárja egész testünket.

Érezzük, hogy fáj az ülés, fáj a lábunk, de ez már nem zavaró. A zazenben való ülés testtartása kötött, de mihelyst nem zavar ez a kötöttség bennünket, megtaláltuk az üresség az üresség és a forma az forma értelmét.

„A gyakorlás módja tehát, hogy bizonyos kötöttség szorításában találjátok meg a magatok útját.”

Amint kötöttségeink nem korlátoznak minket, megtaláltuk azt a módot, amit a zen mesterek gyakorlásnak hívnak.

Ha zazenben ülünk, akkor ülünk, ha éppen eszünk, akkor eszünk. Ha képesek vagyunk úgy gyakorolni a zazent, hogy nem zavartatjuk magunkat a kötöttségektől, a fájó lábainktól, vagy éppen az álmosságunktól, akkor az már maga a zazen.

Eleinte nehéz, de a zazen segít a dolgokat úgy elfogadni, ahogy vannak. Örülni 1 évnyi életnek és örülni 30-40-60 évnyi életnek.

1 évnyi élet ugyanolyan jó, mint 100 évnyi élet!

A kezdőknek nagyon nagy erőfeszítésre van szükségük a gyakorláshoz, de az erőfeszítés nélküli gyakorlat nem is igazi zazen gyakorlás.

„Nyújtsátok ki kezeteket és lábatokat oly messzire, amennyire lehet. A forma forma. Hűnek kell lennetek saját utatokhoz, míg végül valóban ahhoz a ponthoz érkeztek, ahol látjátok, hogy mindent

el kell felejtenetek magatokról. Míg e ponthoz nem értek, teljes félreértés azt hinni, hogy ha bármit is tesztek, az zen, vagy hogy nem számít az, hogy gyakoroltok-e vagy sem. De ha megtesztek minden tőletek telhető erőfeszítést egész testetekkel és szellemetekkel a gyakorlás folytatására, nyereségvágy nélkül, akkor bármit is tesztek, igazi gyakorlás lesz.

Csak folytatni, ez legyen célotok.

Ha tesztek valamit, célotok ne legyen más, mint azt tenni. A forma forma, és ti ti vagytok, és az igazi üresség valósul meg gyakorlásotokban.”

 

(a felhasznált idézetek forrása: Zen szellem, az örök kezdők szelleme)

Zen történetek - Róka és nyúl

Ma egy rövid, de annál velősebb zen „mesével” lepjük meg olvasóinkat.

A tanítvány odaállt a mester elé:

- Mikor leszek megvilágosodott?

 A mester kivitte a mezőre az ifjút, ahol rámutatott egy rókára, amely egy nyulat üldözött.

- Látod? Te vagy a róka.

 A tanítvány meglepődött.

- Miért, mester?

- Mert a nyúl az életéért fut, a róka meg csak az ebédjéért. Akkor leszel megvilágosodott, ha olyanná válsz, mint a nyúl.

Zen szellem, az örök kezdők szelleme ELSŐ RÉSZ – A ZEN VELEJE (Shogaku Shunryu – Sunrjú - Suzuki)

Bevezetésként felidézünk egy történetet, ami 4 lóról szól.

Az első kiváló, úgy fut, ahogy azt hajtója szeretné. Lassan, ha arról van szó és szélvész gyorsasággal, amennyiben arra van szükség. Könnyedén és gyorsan változtat irány, fordul jobbra és balra anélkül, hogy hajtója akárcsak a kezébe is venné az ostort.

A második is jól fut, de neki már szüksége van arra, hogy lovasa megmutassa neki az ostort.

A harmadik ló is képes jól teljesíteni, de ehhez az kell, hogy testén érezze az ostorcsapásokat, míg a negyediknek kínok kínját kell átélnie, hogy fusson.

Ez a negyedik ló nagyon nagyon nehezen fogja megtanulni, hogyan is kell jól futni.

Mindenki, aki olvassa, hallja ezt a történetet biztosan a legjobb, esetleg a második legjobb ló akar lenni és ez érvényes a ZEN-re is. Sokan gondolhatják úgy, hogy a zazen ülésekben lehet rájönni arra, melyik ló is vagyunk mi magunk.

Suzuki érdekesen, viszont nagyon érthetően „vezeti le” a ZEN lényegét, és mi magunk is azt gondoljuk ennek alapján lehet könnyebben megérteni mi is a zen valójában.

„Ha azt hiszitek, hogy az a zen gyakorlás célja, hogy abban iskolázzátok magatokat, hogy a legjobb lovak egyike legyetek, akkor nagy nehézséggel számolhattok.” –írja Suzuki.

Ha helyes módon gyakoroljuk a zent, akkor nem számít, hogy a legjobb, vagy a legrosszabb „lovak” vagyunk-e.

Buddha könyörületességéből kiindulva vajon ő a legjobb, vagy a legrosszabb lóval érez együtt?

Buddha sokkal jobban együtt érez a legrosszabb lóval, mint a legjobbal!

Ha képesek vagyunk Buddha szellemében gyakorolni a zazent, akkor rá fogunk jönni, hogy a legrosszabb ló a legértékesebb.

Saját tökéletlenségeinkben találjuk meg az álhatosságot.

Suzuki tapasztalata szerint, akik fizikailag tökéletesen tudnak zazenben ülni „rendszerint több időbe telik a zen igazi útját, a valós zen érzést, a zen velejét elérni. Azok viszont, akik nagy nehézségekkel találkoznak a zen gyakorlásában, több értelmet találnak majd benne.”

Ennek alapján nagyon is elfogadható feltételezés, hogy a legrosszabb ló is lehet (később) a legjobb.

Ezt lefordíthatjuk az életre is. Bármiről is legyen szó, ha eleinte könnyen megy, később nehézségekbe ütközünk.

Aki könnyedén tud ülni keresztbe feltett lábakkal (itt írtunk erről) gondolhatja, hogy ó, hát ez könnyű és elfelejti, hogy valójában nem az a lényeg, hogy teljesen szabályosan ülünk-e.

A helyes tartás nem mindenkinek megy könnyen, sőt, van akinek egyáltalán nem sikerül, de ha sikerül felkelteni a „valódi útkereső szellemet”, akkor helyes felfogásban tudjuk gyakorolni a zazent.

A jó apa, nem jó apa.

Aki azt gondolja magáról, hogy igazán jó apa az nem jó apa, aki azt hiszi magáról, hogy jó férj, az nem jó férj.

Aki azt hiszi, hogy ő a legrosszabb férjek egyike, jó is lehet, ha teljes szívével mindig azon van, hogy jó férj legyen.

Aki azt hiszi, hogy a zazenben való ülés fájdalmas és képtelenség is, az üljön valahogy, próbálkozzon párnákkal, esetleg használjon széket.

Ha most azt érezzük a „legrosszabb lovak” vagyunk is, megfelelő hozzáállással és útkereső szellemünkkel el fogunk jutni a zen velejéig.

Tegyük fel, hogy valami nagy nehézséggel kell szembenézni. Fogalmunk sincs mit tegyünk és már aludni sem tudunk, pedig normális esetben a jó meleg ágy pihentetően és nyugtatóan hat mindenkire.

„Semmi más tevékenység nem enyhíti szenvedéseteket. Egyéb nyugtalan tartásban nincs erőtök elfogadni a nehézségeket, viszont a hosszú, komoly gyakorlással megszerzett zazen tartásban szellemeteknek és testeteknek nagy ereje van ahhoz, hogy úgy fogadja a dolgokat, ahogyan vannak, akár kellemesek, akár kellemetlenek.”

A nagy nehézségek és kellemes dolgok mellett zazent gyakorolni, tehát ülni nyugtatólag hat mindenkire.

Ülés közben mi a valóságosabb?
A nehézségek, vagy mi magunk?

Annak tudata, hogy pont most itt vagyunk tény! Ez tudatosul a zen gyakorlása közben.

Az egymást követő kellemes és kellemetlen helyzetekben végzett folyamatos gyakorlásban felismerjük majd a zen velejét.

Zen történetek – Párbeszéd

Mai zen történetünk nagyon rövid, de érdekes, pedig csak a párbeszédről szól.

Párbeszéd

A zen-mesterek arra oktatják tanítványaikat, hogy mindig bölcsen fejezzék ki magukat.

Mi vajon mindig tudjuk, hogy mit mondjunk és mit kérdezzünk?

Volt két zen iskola, mindegyikhez tartozott egy fiatal gyermek. Egyik reggel a két gyermek összetalálkozott az utcán.

- Hová mész? - kérdezte az egyik.

- Amerre a lábam visz - felelte a másik.

  

Az első gyermek erre nem tudott mit mondani, ezért felkereste a mesterét, és elmondta, mi történt.

- Ha legközelebb találkoztok, és ezt mondja az a fiú - mondta a mester -, kérdezd meg tőle, hová menne, ha nem lenne lába.

Másnap a két fiú ismét összetalálkozott.

- Hová mész? - kérdezte az első.

- Amerre a szél fúj.

Az első gyermek erre nem tudott mit mondani, ezért felkereste a mesterét, és ismét elmondta, mi történt.

- Ha legközelebb találkoztok, és ezt mondja az a fiú - felelte a mester -, kérdezd meg tőle, hová menne, ha nem fújna a szél.

Harmadnap ismét összetalálkoztak a fiúk.

- Hová mész? - kérdezte az első.

- A piacra, zöldségért.

Az első gyermek hallgatott, és ismét felkereste a mesterét, megint elmondta mi történt. A mester ekkor rákiáltott:

- Ej, ostoba! Sosem fogod megérteni a Zent!