Zen szellem, az örök kezdők szelleme ELSŐ RÉSZ – A ZEN VELEJE (Shogaku Shunryu – Sunrjú - Suzuki)

Bevezetésként felidézünk egy történetet, ami 4 lóról szól.

Az első kiváló, úgy fut, ahogy azt hajtója szeretné. Lassan, ha arról van szó és szélvész gyorsasággal, amennyiben arra van szükség. Könnyedén és gyorsan változtat irány, fordul jobbra és balra anélkül, hogy hajtója akárcsak a kezébe is venné az ostort.

A második is jól fut, de neki már szüksége van arra, hogy lovasa megmutassa neki az ostort.

A harmadik ló is képes jól teljesíteni, de ehhez az kell, hogy testén érezze az ostorcsapásokat, míg a negyediknek kínok kínját kell átélnie, hogy fusson.

Ez a negyedik ló nagyon nagyon nehezen fogja megtanulni, hogyan is kell jól futni.

Mindenki, aki olvassa, hallja ezt a történetet biztosan a legjobb, esetleg a második legjobb ló akar lenni és ez érvényes a ZEN-re is. Sokan gondolhatják úgy, hogy a zazen ülésekben lehet rájönni arra, melyik ló is vagyunk mi magunk.

Suzuki érdekesen, viszont nagyon érthetően „vezeti le” a ZEN lényegét, és mi magunk is azt gondoljuk ennek alapján lehet könnyebben megérteni mi is a zen valójában.

„Ha azt hiszitek, hogy az a zen gyakorlás célja, hogy abban iskolázzátok magatokat, hogy a legjobb lovak egyike legyetek, akkor nagy nehézséggel számolhattok.” –írja Suzuki.

Ha helyes módon gyakoroljuk a zent, akkor nem számít, hogy a legjobb, vagy a legrosszabb „lovak” vagyunk-e.

Buddha könyörületességéből kiindulva vajon ő a legjobb, vagy a legrosszabb lóval érez együtt?

Buddha sokkal jobban együtt érez a legrosszabb lóval, mint a legjobbal!

Ha képesek vagyunk Buddha szellemében gyakorolni a zazent, akkor rá fogunk jönni, hogy a legrosszabb ló a legértékesebb.

Saját tökéletlenségeinkben találjuk meg az álhatosságot.

Suzuki tapasztalata szerint, akik fizikailag tökéletesen tudnak zazenben ülni „rendszerint több időbe telik a zen igazi útját, a valós zen érzést, a zen velejét elérni. Azok viszont, akik nagy nehézségekkel találkoznak a zen gyakorlásában, több értelmet találnak majd benne.”

Ennek alapján nagyon is elfogadható feltételezés, hogy a legrosszabb ló is lehet (később) a legjobb.

Ezt lefordíthatjuk az életre is. Bármiről is legyen szó, ha eleinte könnyen megy, később nehézségekbe ütközünk.

Aki könnyedén tud ülni keresztbe feltett lábakkal (itt írtunk erről) gondolhatja, hogy ó, hát ez könnyű és elfelejti, hogy valójában nem az a lényeg, hogy teljesen szabályosan ülünk-e.

A helyes tartás nem mindenkinek megy könnyen, sőt, van akinek egyáltalán nem sikerül, de ha sikerül felkelteni a „valódi útkereső szellemet”, akkor helyes felfogásban tudjuk gyakorolni a zazent.

A jó apa, nem jó apa.

Aki azt gondolja magáról, hogy igazán jó apa az nem jó apa, aki azt hiszi magáról, hogy jó férj, az nem jó férj.

Aki azt hiszi, hogy ő a legrosszabb férjek egyike, jó is lehet, ha teljes szívével mindig azon van, hogy jó férj legyen.

Aki azt hiszi, hogy a zazenben való ülés fájdalmas és képtelenség is, az üljön valahogy, próbálkozzon párnákkal, esetleg használjon széket.

Ha most azt érezzük a „legrosszabb lovak” vagyunk is, megfelelő hozzáállással és útkereső szellemünkkel el fogunk jutni a zen velejéig.

Tegyük fel, hogy valami nagy nehézséggel kell szembenézni. Fogalmunk sincs mit tegyünk és már aludni sem tudunk, pedig normális esetben a jó meleg ágy pihentetően és nyugtatóan hat mindenkire.

„Semmi más tevékenység nem enyhíti szenvedéseteket. Egyéb nyugtalan tartásban nincs erőtök elfogadni a nehézségeket, viszont a hosszú, komoly gyakorlással megszerzett zazen tartásban szellemeteknek és testeteknek nagy ereje van ahhoz, hogy úgy fogadja a dolgokat, ahogyan vannak, akár kellemesek, akár kellemetlenek.”

A nagy nehézségek és kellemes dolgok mellett zazent gyakorolni, tehát ülni nyugtatólag hat mindenkire.

Ülés közben mi a valóságosabb?
A nehézségek, vagy mi magunk?

Annak tudata, hogy pont most itt vagyunk tény! Ez tudatosul a zen gyakorlása közben.

Az egymást követő kellemes és kellemetlen helyzetekben végzett folyamatos gyakorlásban felismerjük majd a zen velejét.