Suzuki a könyvében külön fejezetet szentelt a dualizmus és a
zazen kapcsolatának, melynek címe:
„Semmi dualizmus!”
Aki először próbálja, és azok is akik rendszeresen
gyakorolják a zazent nem eshetnek abba a hibába, hogy nyereséget várjanak az
üléstől. Nem azért ülünk, hogy kapjunk valamit, hogy nyereséget „termeljünk”,
viszont a zazenben való ülés még sem céltalan.
Mit ír erről Suzuki?
„A haszon gondolatától mentes gyakorlás a Prajna Paramita
Sutrán alapszik. Mégis, ha nem vigyáztok, a szútra maga adhatja a haszon
gondolatát. Így szól: "A forma üresség, és az üresség forma." De ha
ragaszkodtok ehhez a megállapításhoz könnyen dualista képzetekbe bonyolódtok:
itt vagytok ti, az alak, és itt pedig az üresség, amit az alak révén próbáltok
megvalósítani. Így tehát "a forma üresség, és az üresség forma" még
dualista jellegű. Szerencsére azonban tanításunk továbbmegy, amikor azt mondja:
"A forma forma, és az üresség üresség." Itt már nincs dualizmus.”
Belátjuk, hogy ez így elsőre kicsit bonyolultnak hangzik, de
nem is az a lényeg, hogy elsőre átlássuk a zen tanításainak lényegét, hanem
hogy nyitottak legyünk mindenre, és engedjük meg magunknak, hogy testünk, lelkünk
és szellemünk kipróbáljon dolgokat.
Mikor zazenben ülünk és próbáljuk gondolatainkat „leállítani”,
akkor ez a forma üresség és az üresség forma állapota. Ez dualista (kettősség)
szemlélet. Érdekes viszont, hogy miközben ezen a dualista módon gyakorolunk
mégis eljutunk oda, hogy eggyé válunk céljainkkal, egyre könnyebben, minden
erőfeszítés nélkül tudjuk leállítani gondolatainkat, így elérjük a forma az
forma, az üresség az üresség szintjét. Nem arról van szó, hogy gondolataink
leállításával megszűnne szellemi tevékenységünk, hanem azt, hogy szellemünk
átjárja egész testünket.
Érezzük, hogy fáj az ülés, fáj a lábunk, de ez már nem
zavaró. A zazenben való ülés testtartása kötött, de mihelyst nem zavar ez a
kötöttség bennünket, megtaláltuk az üresség az üresség és a forma az forma értelmét.
„A gyakorlás módja tehát, hogy bizonyos kötöttség
szorításában találjátok meg a magatok útját.”
Amint kötöttségeink nem korlátoznak minket, megtaláltuk azt
a módot, amit a zen mesterek gyakorlásnak hívnak.
Ha zazenben ülünk, akkor ülünk, ha éppen eszünk, akkor
eszünk. Ha képesek vagyunk úgy gyakorolni a zazent, hogy nem zavartatjuk
magunkat a kötöttségektől, a fájó lábainktól, vagy éppen az álmosságunktól,
akkor az már maga a zazen.
Eleinte nehéz, de a zazen segít a dolgokat úgy elfogadni,
ahogy vannak. Örülni 1 évnyi életnek és örülni 30-40-60 évnyi életnek.
1 évnyi
élet ugyanolyan jó, mint 100 évnyi élet!
A kezdőknek nagyon nagy erőfeszítésre van szükségük a
gyakorláshoz, de az erőfeszítés nélküli gyakorlat nem is igazi zazen gyakorlás.
„Nyújtsátok ki kezeteket és lábatokat oly messzire,
amennyire lehet. A forma forma. Hűnek kell lennetek saját utatokhoz, míg végül
valóban ahhoz a ponthoz érkeztek, ahol látjátok, hogy mindent
el kell felejtenetek magatokról. Míg e ponthoz nem értek,
teljes félreértés azt hinni, hogy ha bármit is tesztek, az zen, vagy hogy nem
számít az, hogy gyakoroltok-e vagy sem. De ha megtesztek minden tőletek telhető
erőfeszítést egész testetekkel és szellemetekkel a gyakorlás folytatására, nyereségvágy
nélkül, akkor bármit is tesztek, igazi gyakorlás lesz.
Csak folytatni, ez legyen célotok.
Ha tesztek valamit,
célotok ne legyen más, mint azt tenni. A forma forma, és ti ti vagytok, és az
igazi üresség valósul meg gyakorlásotokban.”
(a felhasznált idézetek forrása: Zen szellem, az örök kezdők
szelleme)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése