A zen arra tanít mindenkit, hogy tudatosan éljen, és ez nem
csak egy szólam, hanem az élet minden területére értendő, így a főzésre, a
tálalásra, az ételek elfogyasztására is. Ez egy lelki hozzáállás, hogy mindig,
mindent éljünk meg úgy, ahogy van. Ha épp főzünk, akkor teljes valónkkal
főzzünk, legyünk önmagunk a konyhában, és ne a tegnapon, vagy a holnapon
gondolkodjunk, hanem azon, amit épp csinálunk.
A „Zen főzés” annyit jelent, hogy minden apró örömöt felfedezünk
az ételek készítése, a konyhai tevékenykedés közben. Örömeink forrásai lehetnek
a növények, az alapanyagok, a színek, és a finom ízek, illatok. A növények
látványa is már öröm forrása lehet, hiszen egy szép zöld saláta, vagy egy piros
alma mindenkit megelégedettséggel, tölt el, és mosolyt csal az arcunkra.
Hideg téli estén egy finom forró leves elfogyasztása nagy
élvezetet jelent, mint ahogy a nyári melegben a hideg gyümölcsleves kanalazása
is.
A frissen szedett gyümölcsök illata, látványa is az öröm
egyik forrása.
Élvezzük azt, ami épp van, és sose keseregjünk olyanokon,
ami nincs, vagy elmúlt.
A 12. században Eihei Dogen volt a legtekintélyesebb zen
szakács, aki könyvet is írt „Tanácsok zen szakácsoknak” címmel. A könyvben
szereplő tradíciókat a mai napig betartják, miszerint az elkészített étel az
érzékek serkentésére szolgál.
A zen konyha nagy hangsúlyt fektet az egyszerű, de tápláló ételekre,
melyeket mindig friss alapanyagokból állítanak elő.
A japán konyhában is az egyik legfontosabb a harmónia.
Harmónia
magunkkal, harmónia a minket körülvevő világgal, harmónia a konyhában, harmónia
az étkezésekben. Nagyon figyelnek, hogy az ételek színei és a tálalás is
harmóniát sugározzon. Jellemző a japánokra, hogy még akkor is ügyelnek filozófiájuk
karakteres megjelenésére, amikor „sorozatban gyártott” ételeket tálalnak fel.
A zen szakácsok mindig nagy lelkesedéssel készítik az ételeket,
és azt tanácsolják mindenkinek, hogy mi is legyünk lelkesek főzés közben. Adjuk
át magunkat a főzés örömének, az elkészült étkek varázsának. Legyen az az étel
bármilyen puritán, a tudat, hogy mi a legjobb tudásunk szerint készítettük el,
örömmel fog eltölteni bennünket, és bár nem lesz finomabb, de az, hogy másoknak
is örömöt szerzünk vele, már simogatja lelkünket. Az a lényeg, hogy mielőtt még
elfogyasztanánk reggelinket, ebédünket, vacsoránkat, már örömet leljünk benne.
Ez is egyfajta meditáció.
Az ételek hatással vannak mindenkire. A zen kultúrában (és
persze Kínában és Japánban is) erősen vallják azt a nézetet, hogy ha valaki
megbetegszik, feltétlenül tájékoztassa orvosát az étkezési szokásairól. Sokszor
mi magunk is háttérbe szorítunk bizonyos ételeket, vagy épp preferálunk
alapanyagokat, mert betegség támadt ránk, vagy megelőzni akarunk valamilyen
kórságot.
Eihei Dogen írta az „Útmutató konyhafelügyelőknek” című
művet is, amiben nagyon sok, számunkra talán érthetetlen tanítást találunk.
Érdekességként csak néhányat említünk.
Milyen legyen egy zen szakács?
- Ismernie kell a zen tanításokat
- Legyen jóindulatú, és tapasztalt
- Takarékosan főzzön, lehetőleg mindent használjon fel, de épp annyi legyen az étel, amit vendégei el is fogyasztanak
- Ügyelnie kell a 6 íz harmóniájára. (savanyú, édes, csípős, keserű, sós, lágy)
Más kultúra, más ételek, de sok érdekesség jellemzi a zen
konyhát, amit mindenkinek érdemes megkóstolnia legalább egyszer.
Végezetül álljon itt egy zen idézet:
„Nem akarom, hogy azon az úton kövess engem, amelyen én
haladok a célom felé.
Járd a saját utadat,
kövesd az általad meghatározott irányt, amely belső késztetéseidnek a leginkább
megfelel. Ne fogadj el semmilyen állítást, csak azért mert tőlem származik. Ha
százszorosan igaz is, mégsem a te igazságod, nem a te tapasztalatod, és így nem
is fogsz vele azonosulni. Az igazat valósítsd meg, és akkor magadévá fogod
tenni az igazságot... „
A Nagy Út nem nehéz, csak vágj el
minden jóról és rosszról
alkotott gondolatot.
A só sós.
A cukor édes.
(az írásban felhasználtuk a kulinarisvilag.hu információit)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése