A ZEN és a halál, vagy az élet?

Közeleg a halottak napja, ami a mi kultúránkban nagyon fontos szerepet játszik. Ilyenkor szinte mindenki kilátogat a temetőkbe, eltölt néhány, vagy akár sok percet halottaival, de ha ezt valamilyen okból nem teheti meg, gyújt egy gyertyát, mécsest a földi létből eltávozott rokonaiért, barátaiért, ismerőseiért, vagy egyszerűen csak azokért, akik már nem lehetnek itt a földön.

 

 

Más kultúrákban különbözőképpen emlékeznek meg.

Hogy van ez a ZEN buddhistáknál?

Szaladják „Taikyo” István azt mondja erről:

„A ZEN egy olyan speciális gyakorlat, amely megmutatja, hogy éber tudattal hogyan lehet átlépni a halál küszöbén.”

„… ezért a ZEN szempontjából a halál kérdésének, nincs olyan nagy jelentősége.”

Olvasóink nem mélyülnek el a ZEN spirituális kérdéseiben, csak érdeklődnek, így nagyon sokunknak nehéz megérteni azt, hogyan lehet értelmezni a tudat és az intelligencia végtelenségét, megtetézve azzal, hogy mindez mi magunk vagyunk.

Mindenki hálás azért, „hogy szüleink adtak nekünk egy lehetőséget erre az életre, erre a testre, ahol különféle dolgokat csinálhatunk, - folytatja Szaladják „Taikyo” István - ezért haláluk napjának évfordulóján elmondanak értük egy szútrát.”

Annyi mindenről írtunk már, de a szútrákról nem és most sem fogunk belemenni a részletekbe, hanem majd valamikor máskor beszélünk róluk.

Visszatérve a halálra, a Zen buddhisták a szüleik halálának évfordulóján egy szív szútrát mondanak. A szív szútra egy nagyon rövid, de annál szebb buddhista tanítás, ami lényegében arról szól, hogy „a forma üresség, az üresség forma.

Ha nem éljük át teljes mértékben, hogy élünk, létezünk, lélegzünk, akkor nem fogjuk érteni, a halált sem.”

A halál a Zenben egy átváltozás, a lélek és a test megújulása, amiből a Zen szerint az következik, hogy semmi sem végleges, úgy is mondhatjuk, hogy életenergiáink megváltozása teljesen természetes.

 

Európai kultúrákban nehéz elfogadni, hogy most lélegzünk… és most már nem.

Itt és most a következőket érezhetik olvasóink.

• Ennyi elég is volt, és bezárja az oldalt.
• Ez sok volt így, és elgondolkodik azon, hogy elolvassa ismét.
• Minden gondolatán felülkerekedik kíváncsisága, hogy ezek után mivel fejeződik be ez az írás.

Bármit is gondol, az a legjobb.

Miért? Mert a Zen mindig azt mondja, mindenki legyen önmaga!

Bármi is a gondolata az jó, viszont érdemes elgondolkodni a záró gondolaton, amely az élettel kapcsolatos.

Előfordul, hogy halogatunk dolgokat?

A válasz egyértelmű igen. Mindenki halogat. Halogatunk olyan dolgokat, amit meg kell tennünk, halogatunk döntéseket, halogatunk sok mindent.
Adódik a kérdés, miért halasszuk holnapra, ha ma is megtehetjük? Úgy véljük, holnap okosabbak leszünk, mint ma? Még ha el is hisszük, hogy okosabbak leszünk, az egy dologra lesz csak jó, újabb és jobb kifogásokat találni, miért halogatunk még tovább.

Azt mondja egy Zen bölcsesség:

„Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz, még tétovább leszel. Soha ne halogass. Ki tudja? A holnapot talán meg sem éred. Ha döntened kell, akkor most azonnal kell döntened.”

Végül "Most élsz!" címmel jöjjön egy Zen mese.

A Mester és egy prédikátor beszélget.

Szerinted, ha meghalsz, akkor a lelked a mennybe megy?
- Igen - válaszolt a prédikátor.
- És a tested a sírba kerül?
- Igen.
- És, ha szabad kérdeznem, te hol leszel?