2013. november 21., csütörtök

Eihei Dogen a szótó (soto) iskola megalapítója



Olvasóink visszajelzéseiből tudjuk, hogy bár érdeklődéssel olvasták Dogen életét, megjegyezték, hogy kicsit szárazra, nehezen olvashatóra sikeredett írásunk.

Most igyekszünk sokkal könnyedebben, érdekesebben fogalmazni, hogy az érdeklődő olvasóink kedvére tegyünk.

Ennek a nagyszerű embernek a fiatalkora azzal telt, hogy kereste azt a tanítót, aki válaszokat tud adni kérdéseire, de nagyon nehezen talált megfelelőt. Egészen 1225-ig vándorolt, amikor végre belebotlott
valakibe, aki figyelmébe ajánlotta Ruijinget, aki most épp Tiantong hegy fő kolostorának az apátja, elmúlt már hatvan éves, mégis ugyanolyan keményen gyakorol, mint ifjú korában. Mindig fekete ruhát visel, és sohasem foglalkozik politikai kérdésekkel, kizárólag a Dharmával (Buddha tanítása, útja) törődik.

Mjózen és ő régóta külön utakon keresték a megfelelő tanítót, de itt összetalálkoztak, ami nem jelenthetett mást, mint hogy bár más úton, de ugyanoda vezetett az út, ugyanazt a tanítót találták meg.

Dogen első perctől érezte, végre rálelt arra a tanítóra, akire mindig is vágyott, de csak egyetlen kérést fogalmazott meg, bár az nagyon meglepő volt.

Arra kérte az idős mestert, hogy bármikor, akár az éjszaka közepén is felkereshesse, ha kérdése van a Dharmával kapcsolatban.

Azért egyezett ebbe bele Ruijing, mert fiaként kezelte a fiatal japánt. Elfogadta, hogy vannak hiányosságai, különösen a jól neveltség tekintetében.


Azt gondolhatnánk, végre minden rendben megy majd Dogen körül, de sajnos ez nem így történt.
Mjózen hirtelen ágynak esett. Halálos ágyán megígértette Dógennel, hogy helyette is tanulni fog, hogy Buddha valódi tanítását vihesse vissza Japánba. Most érkeztünk el 

Dogen megvilágosodásához,

de erős kétségeink vannak afelől, hogy a buddhizmus iránt csak érdeklődő olvasóink elhiszik nekünk a történet folytatását. Egy buddhistának könnyen érthető, hogy egyik alkalommal, amikor Dogen részt vett egy zazen ülő meditáción, néhány szerzetestársa elszenderedett. Ekkor lépett a terembe tanítója és így szólt:
Az ülő meditáció gyakorlása: a test és a tudat levetkőzése!
Nincs szükség hozzá füstölőégetésre, leborulásra, Buddha nevének ismételgetésére, megbánó szertartásokra vagy szútra-olvasásra. Megvalósíthatod azt a puszta üléssel.
Ezek a mondatok olyan hatással voltak Dogenre, hogy érezte megvilágosodott. Csak egy pillanat volt az egész, tehát megerősítés kellett valakitől, hogy ez valóban így is van, és nem csak egy fellángolás, hanem most már valóban egy megvilágosodott, felébredt szerzetes. A megerősítést tanítójától kapta meg.
Azt hihetnénk azonnal hazaindult Japánba, de nem. Még 2 évig gyakorolt mesterével, és csak azután indult vissza szülőhazájába, ahová magával vitte az „átadás pecsétjét” és a szavakat, mondatokat, amit mestere mondott neki elindulását megelőzően.

Teljes őszinteséggel adom ezt neked, külföldi szerzetesnek. Ha hazaértél, légy azon, hogy országod minden emberének szellemét megvilágosítsd.

A mester azt javasolta, hogy ne éljen nagyvárosok, gazdagok, uralkodók közelében, inkább maradjon mélyen a hegyekben, messze a világtól, így adja át a zen-buddhizmus lényegét tanítványainak.
A legenda szerint a hazafelé vezető úton óriási viharba keveredtek. A hajón mindenki rettegett, és a halálra készült, de nem így Dogen, aki kis papírsárkányokra írt imákat, amiket a szélvihar kikapott a kezéből és az égig repítette, mire a vihar elcsitult és ők megmenekültek. Utastársai neki hálálkodtak, de ő szerénységénél fogva úgy érezte, a hajót közösen, mindenki imájával mentették meg.

Hazatérve Japánba eltemette barátja, Mjózen hamvait, majd munkához látott és megírta első értekezését a zazen elméletéről és gyakorlatáról.
A messzi Kínából hazatért szerzetest, sokan kíváncsiságuktól vezérelve felkeresték, de valójában csak megérinteni, megnézni akarták a „kincseket”, amiket magával hozott, és nagyon csalódottak voltak, hogy üres kézzel érkezett.
 
„Semmi olyant nem hoztam, ami kézzel megérinthető, csak azokkal a tanításokkal tértem vissza, amelyeket megtanultam, elsajátítottam.”

„Nem különböző tárgyakban kell keresni a megvilágosodást, hanem rá kell ébredni, hogy itt van bennünk.”

A szerzetesek nem értették ezt, ráadásul a zazen gyakorlatot is fárasztónak, és haszontalannak vélték.

Az 5 év alatt, míg Dogen Kínában tartózkodott nagyon megváltoztak a dolgok.



Megromlott a fegyelem, s egykori mestere, Eiszai szelleme teljesen odalett. A szerzetesek lusták és mohók voltak, veszekedtek. Tudta, hogy eljött az ígéret teljesítésének ideje – a zazen gyakorlatának bevezetése –, de azt is látta, hogy erre a Kennin-dzsi kolostora nem alkalmas.

 (kép forrása: bhoffert.faculty.noctrl.edu)


Sokszor visszhangoztak benne mesterének búcsúzó szavai: „Kerüld a városokat és a politikát, keresd a távoli, csendes helyeket a hegyekben!”

Folytatjuk…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése