Élet és halál

A címből majdnem biztos, hogy azt hiszik sokan, hogy a halálról fogunk írni, pedig nem, bár elengedhetetlen, hogy szóljunk a halálnak nevezett elmúlásról is.

Kevesen álltak a halállal szemtől szembe olyanok, akik visszatértek az életbe, de sokan vannak, akik olvastak, vagy hallottak erről.

Az érdekes az az egészben, hogy szinte mindegyik beszámoló pozitív érzésekről mesél.
Soha senki nem azt mondja, hogy rossz vagy, félelmetes volt és azt sem, hogy fájt. Arról beszélnek, hogy fényt láttak, lebegtek, felvillantak emlékképek, körbevette őket a szeretet, megnyugvás, stb. A halált közelről megtapasztaló emberek mindig kellemes, szép emlékként mesélnek erről, sőt igazából visszavágynak abba a meseszerű állapotba. Soha senki nem mondja, hogy egy zord, félelmetes világgal találkozott.

Egy biztos, ha megszülettünk, akkor meg is fogunk halni, tehát a születésünk utáni egyetlen és biztos pont a halál.

Életünk teljében ha megkérdezik mit sajnálunk itt hagyni, ha meghalunk, senki sem az anyagi javait említi, pedig fél életünk arra megy el, hogy felhalmozzuk ezeket. Dolgozunk, hajtunk, hogy legyen házunk, autónk, nyaralónk, stb. de amikor számot kell vetnünk, nem ezeket sajnáljuk, hanem a szeretteinket, a családunkat, a gyerekeinket, tehát az érzelmi veszteség dominál.

Azt ígértük, hogy az élettel fogunk foglalkozni, tehát tegyük is azt.

A ZEN-ben (tudjuk, mert erről írtunk előzőleg) fontos szerepet játszanak a koan-ok.

Nézzük is meg azt, amelyik igazán és nagyon az életről szól.

Jelentéktelen ügy

A közösségi ülésen mindenki azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.

Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:

- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik, örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?

- De van-e élet a halál után, vagy nincs?

- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.