2014. január 13., hétfő

A meditáció



Ha azt halljuk „ZEN” és meditáció, akkor leginkább a zazen jut eszünkbe, pedig a zazen elsősorban a légzésre koncentrál, míg a meditáció kicsit mást jelent.
Mi most a meditációval általánosságban foglalkozunk, annál is inkább, mert egyre több kutatás zajlik ezzel kapcsolatban, és egyre több érdekesség lát napvilágot.
Abban a tudósok és a kutatók is egyetértenek, hogy pszichésen mindenképp előnyös a meditáció, de manapság már azt is erősen vallják, hogy fizikai hatásai is vannak a rendszeres meditálásnak.



 Már néhány meditálás után érezhető néhány kedvező hatás, mint például a kiegyensúlyozottság, nyugodtság, vagy akár a kevesebb alvásigény. Sokaknál rendeződik a vérnyomás, sőt, javul az emésztés.

Mit mutatnak a kutatások a régóta (több éve, vagy akár évtizede) meditálókkal kapcsolatban?

Mielőtt erre rátérnénk, meg kell jegyezni, hogy sokáig vélték úgy a tudósok, hogy az emberek agyának a tömege kb. 20 éves korokig nő, azután pedig -bármi is legyen- nem változtatható, viszont mára ez az állítás megdőlni látszik. Vannak eredménynek, melyek azt mutatják agyunk időskorban is képes fizikai változásra a meditáció hatására, elsősorban azoknál, akik rendszeresen meditálnak.


 Senki sem állítja, hogy minden ellen hatékony módszer a meditálás, de hogy késlelteti bizonyos betegségek kockázatát, illetve időbeni bekövetkeztét abban szinte mindenki egyetért.

Nem olyan nagy ördöngösség ez, hiszen a meditálás oldja a feszültséget a testünkben, a lelkünkben felgyülemlett stresszt, így kisebb a rizikófaktor. Meditációval késleltethető, vagy akár esetleg el is kerülhető a szívinfarktus, stroke, és egyéb szív és érrendszeri betegség, sőt az elkerülhetetlen öregedés is némileg későbbre tolható.
MRI vizsgálatok igazolják, meditáció alatt a homloklebeny fokozott működését, a rendszeresen meditálók esetében az átlagélettartam növekedését. (Dr. Szalkai Iván)

Mi is a meditáció valójában?

Tudatos ellazítása testünknek, szellemünk átengedése a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak.
Meditációnk alatt kikapcsolódunk a környezetünkből, így pszichológiai szempontból megváltozott tudati állapotnak is hívhatjuk az élményt.
A meditációhoz nem kell vallásosnak, hívőnek lenni. 


 A meditáció az „itt és most”!

Aki meditál, az összpontosítja az elméjét egy dologra.

Nem kell hinnünk semmiben, önmagában azzal, hogy meditálunk egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet teremtünk magunknak.
Összefoglalhatjuk úgy is, hogy a meditáció, a tudat összpontosítása valamire, majd az ezen alapuló és ebből kibontakozó tisztánlátás.

Ma sem maradhat el egy elgondolkodtató idézet.
"Ha azt gondolod, hogy valami nehéz, akkor az nehéz. Ha azt gondolod, hogy valami könnyű, akkor az könnyű. Ha azt gondolod, hogy valami nem könnyű, de nem is nehéz, akkor az nem könnyű és nem is nehéz. De akkor milyen valójában? Menj, igyál egy kis vizet, és azután rögtön rájössz, hogy a víz milyen, forró vagy hideg. Ne hozz létre nehezet vagy könnyűt! Ne hozz létre semmit! Amikor csinálsz valamit, csak csináld!" / Seung Sahn


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése