A japán teaceremónia

„Japán teaceremónia ízelítő, eredeti japán teafüvekkel” olvasható az Oxigén Hotel****Zen Spa weboldalán, ami mindenki érdeklődést felkelti, különösen azokét, akik a teát a megszokott magyar módon fogyasztják. Forró víz, csésze (egyszerűbben bögre), bele a teafilter, cukor, esetleg citrom is, megkever, elfogyaszt. Lássuk be, ez szertartásnak alig nevezhető.

A japán teaceremónia egy pontosan „megírt” forgatókönyv szerint történik.
Ne feledjük, hogy a zen buddhizmus szoros kapcsolatban áll a teával, hiszen egy ZEN rituáléból alakult ki.
Nézzük meg a hagyományos japán teaszertartás külső és belső elemeit.
A teaházat, amit kifejezetten erre a célra építenek, japánul „szuki-ja”-nak hívják. Szen-no Rikjú nyomán ezek a házikók egyszerűek, egyáltalán nem akarnak hivalkodni, nélkülöznek minden díszítő elemet, kivéve azokat az alkalmi dísztárgyakat, amik az esztétikai hatást hivatottak fokozni. Klasszikusan a kert egyik eldugott zugában állnak, hogy minden zajtól mentes környezetben éljék át a vendégek a teázás élményét. Persze az is teljesen elfogadott, és rendben lévő, ha a teaceremónia színhelye a lakóházon belül kerül kialakításra, paravánokkal elkerítve.
A szuki-ja a képzelet háza és egyszerűsége, tisztasága a zen kolostorok versengésének eredménye. A zen kolostor más, mint a buddhista szekták építményei, mivel kizárólag a zen szerzetesek lakhelyéül szolgál, így nem az áhítat és a zarándoklat színtere, hanem olyan terem, ahol a zen tanítványok összegyűlnek meditálni.

Európaiként nem is tudunk olyan eseményt, összejövetelt, rendezvényt említeni, aminek olyan „kőbe vésett” szabályai lennének, mint a teázásnak Japánban.

 

A teaceremónia első részében a vendégek megérkeznek vendéglátójukhoz, aki végigvezeti őket a kerti ösvényen, a ROJI-n, melynek jelentése a nyitottság, a nyílt hely, ahol találkozhatunk a párával, a harmattal, vagy akár az esővel is, illetve a természetesség, a csend és nyugalom megélése. Ez az út mindenkit egyenlővé tesz. Nem számít se rang, se pénz, se család.
Ezen az úton a vendég lélekben már felkészül a szertartás élményére.

Útközben a kőedényekben található friss, hideg, forrásvízben kezet és arcot mosnak, több forrás szerint, kiöblítik szájukat, a lelki és szellemi megtisztulás rituáléjaként. Megérkezve a teaházhoz (melynek 3 szobája van) mindenki kénytelen lehajolni az alacsony bejárat miatt. Ennek magyarázata, hogy a teaházba csak mély alázattal lehet belépni, és a meghajlás az alázatot, és a tiszteletet mutatja.

A vendégek (akik öten lehetnek) mindegyike hoz magával egy legyezőt, és egy kis szalvétát. Ezeknek a tárgyaknak a ceremónia alatt jelentőségük, és feladatuk lesz.
Belépve a teaházba, a várószobába jutnak a vendégek (yoritsuki), ahol a víz forralására alkalmas kályha és egy kis falfülke (Tokonoma) található.
A helyiségben félhomály honol.

A tea és a zen ugyanaz (forrás: japankalligrafia.hu)

A falfülke falán tekercsfestmény függ, amely előtt mindenki térdet hajt, majd a magával hozott legyezőt maga előtt tartva, megcsodálja azt és a közelében található füstölőt, gyertyát is. Következő lépésként néhány szóval kifejezik tetszésüket a kályhával kapcsolatban, majd a vendéglátó üdvözlése után, egymást is üdvözlik, és helyet foglalnak a földön.

Először néhány falatot (kaiseki), kicsit később pedig kis édességet fogyasztanak.
A házigazda számára ezek a teaszertartások a legjobb lehetőséget adják arra, hogy a legtökéletesebb módon kiszolgálja vendégeit.

Talán meglepő, de ezek után kimennek a kertbe, egy kis pihenésre, (nakadachi) míg a házigazda felkészül a ceremónia 3. fő részére, melynek neve: Goza-iri.
Gongszó (5 vagy 7) jelzi, hogy a vendégek visszatérhetnek.
Az eddigi félhomályt a szobában üde világosság váltotta fel, a korábban megcsodált tekercsfestmény helyét egy váza friss virág foglalja el. A vendégek ezeket is megcsodálják, majd a ceremónia elkezdődhet.
A házigazda előre meghatározott mozdulatokkal eltörli, leöblíti a merőkanalat, a csészét, illetve a bambuszecsetet, majd vendégenként 3 kanálnyi porrá zúzott zöld teát (Matcha vagy Macsa) tesz a csészébe, és a bambuszecsettel addig kevergeti, míg homogén, sűrű, habos folyadékká válik.

 

Ez a tea a Koicha (koicsa) magyarul erős tea, ami 20-70 évesnél is régebbi teaültetvények zsenge leveleiből készül.
Az első vendég bal kezébe fogja a csészét, jobbal segíti, hogy biztosan álljon, meghajol a többiek felé, majd belekortyol a teába. Megdicséri az ízét, majd iszik még néhány kortyot. Mielőtt továbbadná a következő vendégnek, a hozott teaszalvétával megtörli ahol ivott. Miután minden vendég ivott a teából, visszakerül az első vendéghez, aki átnyújtja a házigazdának.
Az usucha ceremónia csupán néhány dologban tér el az előbb leírtaktól.
Különbözik a koicha-tól, hogy a tealevelek 3-15 éves teacserjéből származnak.

 

A teacsészék némiképp kisebbek, és minden vendégnek külön csészében készül a tea, ami 2- 2,5 kanál teát tartalmaz. Az elkészített teát mindenkinek ki kell innia, és a jobb keze ujjaival törli meg a csészét, majd az ujjait a teaszalvétával.
A ceremónia végén a házigazda kiviszi az edényeket, majd meghajlással jelzi vendégei felé, hogy a szertartás véget ért.

A vendégek érkezése óta 3-5 óra telt el…

A csanuju óriási hatással volt Japán művészetére. A teaceremóniához használt eszközök mind különleges művészeti alkotások, de a kert, ahol a teaház áll, és annak berendezése, kevés, de különleges díszítése is nagy szerepet játszott, Japán művészeti életében.

Mint mindig most is egy idézettel (most nem egy történettel) zárjuk írásunkat.
„Ha egy teaeszközt a kezedbe veszel, úgy emeld fel, mintha pehely volna, de tedd le úgy, mintha súlyos volna.” (Rikjú –Rikyu-)