2013. december 17., kedd

Zen közösségek és tisztségek (Tenzo)



A közösségekben a régmúlt idők óta hat tisztség van, ebből az egyik a „tenzo” aki a közösség élelmezéséért felelős, aki az ételeket készíti el. Ezt a feladatot mindig olyanokra bízták, akik megállapodtak az úton, nagy tapasztalattal és tudással rendelkeznek, és akik megvilágosultak, mert minden más esetben ez a munka sok szenvedést és nehézséget okozna.

Folyamatos erőfeszítést igényel, hogy változatos ételek kerüljenek a közösség tagjai elé és ez a munka, amit az idők folyamán sok nagy tanító is végzett, erősen különbözik a szakácsok és a konyhai kisegítők által végzett tevékenységtől.

Mit csinál egy „tenzo” naponta?

A déli étkezés után első feladata,
hogy rizst, zöldségeket és egyéb hozzávalókat vételezzen a másnapi ételek elkészítéséhez, amikkel aztán tisztelettel és nagy óvatossággal kell bánnia, úgy, mintha a császár eledelét készítené el belőlük.


Abban a kérdésben, hogy mi készül majd az alapanyagokból a következő napon, a tisztségviselők közösen döntenek, majd a döntés meghozatala után táblán tájékoztatják a közösség tagjait a menüről.
Az előkészületek ezek után a rizs megtisztításával és mosásával kezdődnek, ami tejes odafigyelést igényel, így óva intenek mindenkit attól, hogy szórakozott, vagy valamiben elmélyült legyen.

A közösséget azok az ételek szolgálják, amik 6 féle ízt és 3 minőségi harmóniát tartalmaznak.

Hogy tisztították meg a rizst?

A rizs megtisztítása fontos, és aprólékos feladat, de úgy kell szétválasztani a rizst a homoktól, hogy egyetlen szem rizs se menjen veszendőbe. Ez úgy valósulhat meg, hogy ha „tenzo”a rizsre néz, látja a homokot is, és amikor a homokra, akkor látja a rizst is, tehát úgy tekint rájuk, hogy egyszerre látja mindkettőt!
Biztosan jól fogja végezni a munkáját, ha saját kezével, és minden figyelmével erre koncentráltan  válogatja szét a rizst minden mástól. Sőt figyelmetlenül még az vizet, amiben a rizst megmosták sem öntik ki, hanem a régi időkben egy szövetzsákon szűrték át.
A rizs főzésekor is jelen kell lenni a tenzonak, és éberen őrködnie, hogy ha valaki bemegy a konyhába, akkor ne nyúljon semmihez és ne emelgesse a fedőket, hogy belenézzen az készülő ételekbe.


 Van egy régi mondás, ami így szól: 

"Tekintsd az edényt a saját fejednek, tekintsd a vizet életed vérének"

A tenzónak mindig ott kell lennie és felügyelnie a rizsre és levesre, amíg azok főnek. Lehet, hogy van segítője, de minden pillanatban tudnia kell, hogy segítői semmiért sem felelősek! A tenzo felel az ételekért, azok minőségért, és hogy időben elkészüljenek.
A „tenzo” feladatai közé tartozik még az étkezések után maradt edények, mérőkanalak és evőpálcikák alapos elmosása és helyére rakása is.
Mindenkivel, így a tenzoval is előfordul, hogy jobb, vagy rosszabb alapanyagokból kell ételt készítenie, de érzelmei akkor sem ragadhatják el, ha kiváló, vagy ha silány minőségű zöldségekkel kell dolgoznia.


A zenben semmi sem történik véletlenül, mindennek van oka, és mindent tovább lehet gondolni.

Az, hogy nem szabad a tenzónak bánkódnia egy rosszabb minőségű alapanyag láttán, és örömködnie sem, ha csodás zöldségeket használhat, azt is jelenti, hogy a dolgokhoz való hozzáállásnak nem szabad függnie a minőségtől. Akit befolyásol a minőség és ettől megváltozik a hozzáállása dolgokhoz, vagy személyekhez, mert olyan emberrel találkozik, aki magasabb pozíciót tölt be, mint ő, és ettől megváltozik a beszéde, és viselkedése, az nem az ÚTON dolgozó ember.

 (kép forrása: cocinazen.com)

(folytatjuk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése